szerda, április 14, 2004
hirtelen nem is tudtam, h mivel borzasszalak titeket, de gyorsan rájöttem.
éjjel vmi nagy baromságot álmodtam. nagy nehezen aludtam el, de mire felkeltem! éjszakak közepén próbáltam összerakni a képet, h miről volt szó és beletelt egy ksi időbe mire sikerült:
arról volt szó, h egy iskolai öltözőben ültem sok emberkével egyetemben, köztük volt a suliból az egyik divapics. aztán vahogy sötét lett és egy filmvetítés kezdődött, azt hiszem a passióé. mivel elkezdtem unatkozni ezért leültem a számítógépem elé (hogy került az oda?) és elkezdtem ircelni. furamód fent volt az egyik nagytudású (nem pejoratív értelmében) ismerősöm, azonban nem értettem, h miért azon a nicken (insane [őrült]) van, amin. aztán hirtelen vmi vírus megfertőzte a gépem és egy kéz kinyúlt a monitorból, a telefonom felé. hightech 3D bazmeg
ettől a jelenettől megijedtem és amikor felkeltem, akkor félálomban még bennem volt ez a kép. megijedtem tőle rendesen, alig tudtam visszaaludni. aztán reggel megnyugtattam magam, h álom volt.
suliban már megint jeleskedtem egy szóval töriórán ,aztán utána meg végig engem szólongatott az a majom tanár. de legalább adott hármast a múltkori dogára. az egyetlen hármast. ennél nem is volt jobb jegy. matekból meg van házi, végre tud min kattog az agyam. (fújj, hülye kocka :p) legalább nem html kódok pörögnek a fejemben. magyar az meg fos volt.
Dórit meg láttam buszon, hát nem is tudom... (de tudom, majd holnap megbizonyosodok róla :] ) azért jó volt látni, h az a srác, aki sokat ott van melette, azt ütötte (robi hagyjál, mert szétalázlak), és remélem nem az érvényesül, h "az ember azt bántja, akit szeret". előtte a megállóban vhogy szóba kerültek a csajok, erre Csbi mondta: na, akkor majd holnap gyere, aztán mutass jó csajt a suliban. azt hiszem elég ciki lett volna megmondani: nem kell messzire menni, és utána odamenni és rámutani Dóri babámra.
na még egy vicces jelenet: büfés srác szokás szerint eltrécselt az egyik emberrel, közben meg nagy sor alakult ki. végre kiszolgált, amikor beállt mellém Sanyi, h vegyek neki 2 kávét. erre mögöttem a csaj megszólal: a sornak van vége is. a büfés meg támogatta ebben. erre Sanyi visszaszól: akkor állj oda!. hát én szakadtam a röhögéstől.
most viszont kaját kéne keresni, mert rohadtul éhes vagyok...